Mindeközben Ázsiában

Vientiane: „a királyi szantálfa erdeje” illetve „a Hold városa”.

2018. április 29. - Mindeközben Ázsiában

25.jpg

Laosz azaz a „Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság” fővárosa Vientiane nem szépítem: egy pici és poros főváros. Egyáltalán nem érződik sehol sem az eredeti jelentése, azaz a "királyi szantálfa erdeje " illetve a "Hold városának" jelzője. Budapest ehhez képest kész metropolisz. Közel 200.000 fős lakosával közvetlenül a thaiföldi határ mellett első látásra cseppet sem egy főváros hangulatát tükrözi.

Mi busszal jöttünk át Thaiföldről, ami elég olcsó és gyors megoldás is volt egyben. Bangkokból minden este indul bársonyüléses éjszakai busz a laoszi határához közeli Nong Khai városába. A reggeli órákban már Laoszba is érhet az ember, aminek egyetlen hátülütője tán csak a buszon lévő mosdó. Kegyetlen mocskos apró mosdó volt a buszon, amiben még villágítás sem volt. Tehát el lehet képzelni milyen szuper fejlámpával keringeni a buszon. Egyébként röhejes volt, hogy a busz alsó részében egy kész dohányzófülkében feküdtek még a földön is az emberek. Jó pont viszont, hogy adtak takarót ami elengedhetetlen az ázsiai buszokon, mivel ész nélkül nyomják a légkondit. Reggel a határ mentén egy tuktuk elvitt minket magához a határhoz, ahol a thai oldalról kilépve egy külön hátárátkelő busszal átrobogtunk a Barátság hídon, amely a határt is képző Mekong folyót átívelve köti össze a két országot. A híd közepétől a thai zászlók helyett már laoszi zászlók lobogtak a szélben és a túloldalra átérve az első óriásplakát természetesen máris a laoszi Beerlao sört reklámozza.

A város sajnos sok látnivalóval sem szolgál, mégis van egy kis varázsa:

Ahogy naplementekor szerzetesek platón ülve haladnak a forgalomban a Mekong partja melletti úton. Ahogy egy ősi sztúpa körül keringenek az autók és robogók. Ahogy megmaradtak a francia gyarmati stílusban épült házak, az elnöki palota, a diadalív és ahogy az út mentén fekvő buddhista templomok tetején az aranyszínű kopott festék megcsillan a napfényben. Míg az út egyik oldalán a jeges laoszi sört iszogató helyiek ülnek, a piacon meg megy az alkudozás, addig a másik oldalon buddhista kisfiú szerzetesek vonulnak és vigyorognak a szembejövőkre.

23_1.jpg

Este az élet a Mekong melletti éjszakai piacon fejeződik be, amelynek partján a thai oldalról mint apró szentjánosbogarak fényei, úgy pislákolnak a jelek egy másik országról. A piacon aztán mindent meg lehet találni. A kamu telefontól, ruhán át a parfümig, amit poton pénzért dobnak az ember után. Teraszos helyeken frissen a Mekongból szedett kagylókat, rákokat és halakat esznek.

Éjszaka a város olyan csöndes, hogy nyitott ablak mellett is lehet aludni. Olyan mint egy kis település otthon. Kínában ez a város inkább egy falunak felelne meg. Felhőkarcolónak nem nevezhető magas épületből is csak egyet látni, ami éppen még épül vagy már régóta épülhet.

Sok időt Vientiane-ra senkinek sem kell pazarolnia, két nap bőven elég. Látnivalókban nagyon nem lehet válogatni és a Mekongnak sem a legszebb szakaszát lehet itt megcsodálni. Van egy Buddha park a város közelében, de aki már megfordult buddhista templomokban, annak eszébe sem jut elmenni. Nem nagy szám, sőt mondhatni egy őrült agyszüleménye, aki összeszedett csomó Buddha szobrot egy parkba és most külföldiek azért járnak oda , hogy beüljenek pl. egy szobor szájába. Egyébként Ázsiában Buddha szobrát megérinteni tilos vagy legalábbis illetlenség egy külföldinek.

A város legszebb látnivalója az arany Pha That Luang sztúpa, amely az ország jelképe is egyben és pl. a címerben is megtalálható. Sajnos annyira ez sem lenyűgöző, a myanmari Yangonban találhatóhoz képest sehol sincs. Mellette még egy hatalmas fekvő arany buddhás templom található. A függetlenségi emlékmű, a Patou Xay (egy diadalív) a város olyan nevezetessége, amit a helyiek is csak betonszörnynek neveznek. Mindenestere szinte ingyen fel lehet mászni és megnézni a várost fentről, talán ez az egyetlen kilátója is.


6_4.jpg

Vientianeban néhány őrült turistát leszámítva senki sem jár gyalog. Szegény ország, mégis olyan autókat látni az úton, hogy az ember csak kapkodja a Hummer-ek és a terepjárók után a fejét.

Laosz 1997-ig mondhatni elzárt ország volt, akkor ugyanis bekerült a ASEAN listájára. Az ASEAN a „Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége”, amely több délkelet ázsiai országot folglal magába és ahol a szabadkereskedelem a fő cél. Innentől kezdve elkezdett fejlődni , de a fő fejlődést persze Kína jelenti mostanra. Rengeteg kínai befeketetés indult, szinte mindent őt építenek, pl. komplett vonathálózatra is vannak tervek, amely majd összeköti Kína egyik főbb városát és Luang Prabangot. De a hálózat hosszabb lesz, hisz Kína szeretné valahogy a terét hódítani. Ennek jele is van sok helyen, hisz Kína annyira mindenhol ott van, hogy bár a fővárosban még nem is érződőtt a kínai túristák látványa, a Mekongon viszont minden nagy hajóban ott ültek. Egy nagyobb élelmiszerboltba belépve elsőre úgy éreztem magam, mintha Kínában lennék. Nem elég, hogy minden élelmiszer kínai volt, egyenként kis becsomagolt tyúklábaktól kezdve a főtt tojásig, de még a zene is kínai volt a boltban.

Bár Laoszban 1975 óta az egyetlen legális párt a kommunista irányzatú „Laoszi Népi Forradalmi Párt” van hatalmon, mégis a fővárosban kommunista propaganda plakátokat elvétve lehet csak látni. Sarló kalapácsos zászlókat és vörös csillagos siltes sapkás fiúkat viszont elég sokat. Bár rengeteg tuktukos furikázik, a város mégis halk napközben is. Az egésznek a hangulata inkább egy vidéki kisvároshoz hasonlít. Dudák hangja itt nem töri meg a város zaját és a tuktukosok sem ordibálnak vagy rohannak felénk, hogy merre vigyenek el. Fekszenek a tuktuk belsejében kifeszített hálós függőágyukban és sziesztáznak a délutáni forróságban. Laoszban a tuktuk is olcsóbb, persze helyieknek más tarifával mehet a díjazás, de jobb áron mint Thaiföldön. Maga a jármű is más, nagyobb és patkó alakban kis pad van beszerelve. Ezzel sokkal több embert tud fuvarozni a motorra szerelt kis járgány. A kerékpáros városnézés éri meg szerintem a legjobban, hisz egy napra pár száz forintért az összes látnivalót körbe lehet tekerni. Mellette baromi jó edzés is egy helyi bringával a vöröshomokos Mekongparton tekerni.

Bár megértik és beszélik a thai-t, a két nyelv mégis eltér egymástól. Az ételek itt a határ menti részen még nagyon hasolóak a thai ételekhez. Láttam érdekességet és természetesen rágcsáltam a csirkelábat is, de a sült tészta sült vérrel most azért nálam is kimaradt. Meglepő volt a sok vietnami levesező, ami már nekem is hiányzott. Igaz ez sem lehetett volna annyira meglepő, hisz Laosz erős kereskedelmi kapcsolatban van a szomszédos Vietnammal is. Elég sok a vietnami, főleg a piaci eladók nagy része.

Egyre több a külföldi befeketető, köztük persze ahogy említettem a kínaiak is ott vannak. De az új hullámban különböző ausztrál, kanadai és európai tulajdonosok menő hipszter / vintage kávézói kezdtek el egymással versenyezni. Persze itt sem olyan egyszerű egy üzletet nyitni, kell a laoszi nagyobb részesedésű tulajdonos.

Mi inkább maradtunk a helyi ételeknél és oké, egyszer beültünk több hónap után egy nyugatias helyre és végre ettem nyolc hónap után egy pizzát. De ez a pizza sem volt olyan snassz, hisz laoszi ízek voltak rajta és igazi olasz kemencében sült, roppanós vékony tésztájával.

A kedvencem Laoszban azonnal a sör lett, aminek fogyasztását már rögtön át is vettem. Kis tálkában jeget adnak és jéggel isszák a finom sört. Ez persze pfuj meg juj de hülye vagy, hogy felvizezed. De elhiheti mindenki, hogy közel 40 fokban inkább csak a sör íze kell és nem az, hogy azonnal fejreálljon az ember lánya. Egyébként a laoszi sör sokkal finomabb bármely thai-nál és még barna változatban is van!

A másik kedvencem a frissen préselt gyümölcsitalok, amiket Thaiföldhöz képest (ahogy a sört is ) féláron lehet kapni és mennyei frissülést adnak a portól fullasztó meleg levegőben.

Ilyen tehát Vientiane azaz ilyen Laosz fővárosa, ahol az emberek mindig mosolyognak, de remélem nem csak a laoszi sörtől!

 

10_8.jpg

Puszi Haza!