Mindeközben Ázsiában

Mindeközben Ázsiában

Xi'an gasztró

2017. november 29. - Mindeközben Ázsiában

Ahogy már említettem a selyemútnak köszönhetően a városban olyan gasztró-kalandra indultunk, amit Borbás Marcsi is megirigyelhetne, persze itt nem csurgott a pálinka vagy a bor, hisz az óvárosban a muszlim negyedben voltunk. Ez viszont nem jelentette azt, hogy a sarki kisboltban nem úgy ismertek volna fel már a harmadik este, hogy csak a sört szedem ki a hűtőből. Meg kell mondjam a kínai sör sokszor egy vicc. A legtöbbnek az alkoholtartalma elég kevés, olyan 3%-os, az íze is szörpike, de ez azért is lehet, mert Kínában bár üzleti célból isznak az emberek, mégsem bírják a piát. Ez abból ered, hogy egy kulcsfontosságú lebontó enzimük hiányzik és így, ha felhörpintenek 2 pohár sört néhányan már rákvörösek lesznek.

img_3069_fotor21.jpg

Tovább

A selyemút városában

Xi'an

Luoyang és Xi’an között a távolság kb. 380km, ez olyan hosszú mintha elvonatoznánk Budapestről Zágrábba plusz onnan még egy 40 km-t tennénk a tengerpart felé és mindezt röpke 1,5 óra alatt. Hihetetlen nem? Elég sokszor eszembe pattant a jó kis MÁV és az alig 100 km-es 4 órás, igaz pályafelújításos hazaút, miközben sem ételt sem italt nem lehet venni és a budi is olyan koszos, hogy az ember inkább a hólyagján ül több órán át.

Ahogy már említettem a „Közlekedés Kínában” bejegyzésben, a vonatban viszont a 300 km/órás sebességet abszolút nem lehet érezni. Ha valaki kinéz az ablakon a táj sem mosódik el és tényleg szinte repül az ember.

Tovább

Szépítkezés Ázsiában

Minap elmentem a boltba púdert venni. Azt hittem, hogy ez egy gyors művelet lesz, de a képek elárulják, hogy ez nem így történt. Thaiföldön a púdert a jelek szerint imádják. Van baba-, felnőtt-, férfi-, női-, fehérítő-és hűsítő púder. Konkrétan kb. mindegyik púderbe raknak fehérítőport, így ülhettem egy darabig a földön mire megtaláltam a megfelelőt.

Tovább

Közlekedés Kínában

Kínában a közlekedés elég sokszínű. A 21,5 milliós Pekingbe érve csak csodálkozni tudtam, hogy mennyire menő Bubi városibringák vannak. Kicsit más a helyzet, mint otthon, mivel itt nem csak egy kézben van a Bubi piac. Mindegyik cégnek külön telefonos applikációja van, amin keresztül pikk-pakk elindul a bérlés.  

A bringák használata nagyon egyszerű és elnézve a járgányokat, hát sokkal durvábban jobbak is, mint a magyar MOL Bubik és persze sokkal sokkal több van belőlük, szó szerint mindenhol. Természetesen dokkoló állomások nélkül működik az összes rendszer. Letölti az ember a kiválasztott cég (Mobike, Ofo, Bluegogo és CooLQ) programját, majd a regisztrációhoz lefotózza önmagát az útlevelével, amin minden adat rajta van és már keresgélhet is kerékpárt a közelben.

Tovább

Luòyáng

A Fehér Ló Temploma és az óváros

 

Kínai tanárom Luòyángból származik. Mikor Pekingben még arról beszélgettünk merre mikor megyünk, azonnal felcsillant a szeme, hogy Luòyáng milyen egy gyönyörű város és hogy majd mennyire meg fogjuk szeretni azt a „kisvárost”.

El kell mondanom Luòyáng nem gyönyörű, sőt szerintem kimondottan lehangoló és ronda. Az már más kérdés, hogy mikor azt mondta egy "kicsi" városba megyünk és én elképzeltem, hogy magyarországi viszonylatban megérkezünk a kínai Szekszárdra, na ez nem így történt.

Tovább

A Tiltott Város

Ahol minden fotón szerepel egy kínai

Szerintem életem egyik legjobb döntése a kínai nyelv tanulásának elkezdése lett. Alberttel még az ELTE Konfuciusz intézetének az iskolapadjában ismerkedtem meg. Mikor elkezdtem a nyelv tanulását sosem gondoltam volna, hogy majd vele meg a tanárommal is majd Pekingen fogok ismét találkozni. De mit hoz a sors nem? Nem is akárhol találkoztunk, hanem elég korán reggel a nagy népi téri metrómegállóban. Sajnos ő nem tudott velünk jönni a munkája miatt, de pl. a szuper babos édes takonyféle konzervet (amit a pekingi gasztróban már leírtam) hát neki köszönhetem.

img_2113_fotor.jpg

Tovább

Loi Krathong - Thaiföld

Nagy szerencsénk volt idén, hisz az egyik legszebb ősi thai ünnepen, azaz a lebegő csónakok napján most éppen itt voltunk mi is. 

A legenda szerint Buddhának (meg a vizi szellemeknek) tisztelegnek ezzel az ünneppel minden év 12. hónapjának teliholdján, ami éppen most péntekre (2017.11.03) esett. Már egy nappal korábban a robogóról is majdnem leestem úgy néztem, hogy mit csinálnak a helyiek, hisz mindenhol koszorúkat lehetett látni. Másnap sötétedésig mindenki a kis kosárkákat gyártotta. Mi is kaptunk a bölcsi-ovi-suliban egy szép nagy banántörzset, amit elég "könnyen" pár helyi anyukával fel tudtunk darabolni. Így elkezdtük pénteken reggel a  kis kosarak gyártását, hogy estére minden gyerek boldogan úsztathassa majd a tengeren. A kosár alapja a banántörzsből vágott kerek rész, erre jön mindkét oldalról a banánlevél.  Körbe hajtogatott banánlevelekkel, gyönyörű helyi vadvirágokkal díszítettük fel a hajókat, majd mindeki otthon még rakhatott rá kenyeret, pénzt, gyertyát, füstölőt. Az enyémre már itthon a háznál még a tulaj papa  plusz virágokat akart pakolni, de mikor meglátta milyen lett hát csak nézett és büszkén mutogatott az égre, hogy Buddha. 

Tovább

Pekingi gasztró

Peking nem mondhatni igazán a „Street Food” Mekkájának, de mégis van két étel, ami nálam azonnal felkerült a listára. Az egyik az egy szendvics, amit a külföldiek előszeretettel neveznek a kínai Burgernek, a másik meg egy tojásos lepény, amit általában inkább kora reggel sütnek csak. A Rou Jia Mo Shānxī tartományból származó szendó, amit legtöbbször korianderrel és mentával fűszerezett darált sertéshúsból készítenek, de van tofuból készített is. A jellegzetessége inkább a tészta, ami egy jól átsült indiai kenyértésztára emlékezteti az embert. A palacsinta igazi nevén: Beijing jianbing. Istenem, na igen azt még most is érzem a számban! Az elkészítését viszont inkább nem írom le, hanem az alábbi videón meg lehet nézni és aki igazán szemfüles, annak sok sikert kívánok az elkészítésben!

Tovább

Pekingi templomok

Yongheon Láma templom / Konfuciusz templom / Ég temploma

Gigantikus Peking a templomok városa is lehetne, hisz eleve a vallási mixnek köszönhetően többféle stílusú, de mégis hasonló templomokkal találkozik itt az ember. Mindegyik mintha a nyugalom szigete lenne. Megszűnik a város zaja, a szmog és a hatalmas tömegtől függetlenül az ember ezeken a helyeken önmagára lel. Füstölők illata terjeng a levegőben, ami már egy különleges hangulatot áraszt.

Röviden a kínai vallásban 3 hagyománynak van fontos szerepe: konfucianizmus, taoizmus és a kínai buddhizmus. Igen, hagyomány, mert a vallás szó is elég ismeretlen Kínában. Ezeket a hagyományokat nehéz lenne röviden bemutatni, erre szakemberek megannyi könyveket írtak, így ezt a részt rájuk bízom inkább. A lényeg, hogy Kínában nincsenek ezek elválasztva, azaz egy egyén mind a 3 hagyományt is gyakorolhatja, attól függően, hogy éppen kihez és miért fordul.

Tovább

Budapest-Dubai-Peking

Bár már korábban kétszer is jártam Dubaiban, mégis körbeutaztam érte a fél világot mindkétszer Isztanbulon át. Egyszerű az oka, így volt olcsóbb, na meg láttam 2 várost is így. Idén viszont az Emiratesnek volt egy szuper akciója, amire azonnal le is csaptunk. Tehát így kezdődött minden. 

Pekingbe mintha egy hatalmas hajóval érkeztünk volna. Életem első Emirates gépe Ázsiába nem is akármilyen volt, hanem az a bizonyos emeletes A380. Engem azonnal ledöbbentett a mérete, na ez tényleg 飞机 fēijī, ahogy a kínaiak mondják azaz: égi gép. Középen ültünk és vicces volt, hogy a gépben mintha már tényleg egy kis mini Kína lett volna. Kezdtem izgulni, hogy mi vár majd ránk. Az út során is érezhető volt az, hogy ezzel a géppel más utazni. Tényleg kényelmes fotelekben lehetett pihenni, de mégis amit én hiányoltam más légitársaságokkal ellentétben az a füldugó és a szemvédő csomag volt. Budapest-Dubai között pl. semmit sem tudtam pihenni, mert a másik sorból pont rám nyomta a fényt egy férfi. Igazából érezhettem volna magam sztárként reflektorfényben, de ahhoz már fáradt voltam.

Tovább
süti beállítások módosítása