Kínai tanárom Luòyángból származik. Mikor Pekingben még arról beszélgettünk merre mikor megyünk, azonnal felcsillant a szeme, hogy Luòyáng milyen egy gyönyörű város és hogy majd mennyire meg fogjuk szeretni azt a „kisvárost”.
El kell mondanom Luòyáng nem gyönyörű, sőt szerintem kimondottan lehangoló és ronda. Az már más kérdés, hogy mikor azt mondta egy "kicsi" városba megyünk és én elképzeltem, hogy magyarországi viszonylatban megérkezünk a kínai Szekszárdra, na ez nem így történt.
Tehát ha kisvárost mond egy kínai, akkor több milliósra kell gondolni, mint pl. itt, ugyanis Luòyáng lakosainak száma 1,85 millió, agglomerációval pedig 6,5 millió körül mozog. Már egy jó ideje keringtünk a taxival a városban, mire megérkeztünk a szállásunkra. A hostelünk kb. úgy képzelhető el környezetben, mintha az ember megérkezne Budaörsre. Szóval ilyen Luòyáng központja. Igazából egy iparövezetre emlékeztetett és a helyszínen nagyon nem javított a szoba sem. Szerintem egy éjszakára bőven elment, de hosszabb távra nem csodálkozom, hogy maszkot raktak az ágy mellé, hisz a falak rohadtak a penésztől is.
De hát ez Ázsia és mi, így szeretjük!
Mivel a szoba lehangoló volt és másnap már indultunk tovább Xi’anba, a hátizsákokat ledobva azonnal buszra pattantunk és elindultunk az első kínai buddhista templomhoz.
A Fehér Ló Temploma egy igazi kis templomkomplexum, amelyben megtalálhatók más buddhista országok (Myanmar, Thaiföld és India) templomai is. Nagyon érdekes érzés volt itt ennek a 3 országnak a templomai között úgy járkálni, hogy már ismertük az eredeti helyeket. Egy hatalmas parkos rész is tartozik ide, kis tavakkal, teknősbékákkal és pavilonokkal. Az ember a nyüzsgő Peking után itt tényleg ismét felüdülhet.
Szerintem röhej, hogy mennyit fizettünk Kínában mindig a belépőkre. Volt olyan hely, ahol nem is értettük mi került ott egyáltalán valamibe, hisz a látnivaló csak egy fa volt. Volt olyan hely, ahol pedig megérte. Mindenesetre azért az 50 yuan (1 yuan 40 Ft) itt szerintem sok volt.
Már sötétedett mikor visszaindultunk, így szerencsére a buszról lepattanva a helyi esti kajapiacra tévedtünk, ahol ismét sok finomságot ettünk és egy helyi kisfiú is ránk tapadt.
Ami nagyon mókás Luòyángban, az a sok kamu márkás bolt, de ezekről majd egy külön fejezetben mesélek.
Egyébként a piac már az óváros részben van, ami a város hatalmas büszkesége. Mi eredetileg azt gondoltuk, hogy valami kamu várfalat látunk végig a buszból, mivel nem tűnt olyan réginek. Ehhez az érzéshez biztos hozzájárult az, hogy a várfalon belül sem nagyon különült el a modern és az óvárosi hangulat, hisz mindenhol mindenféle gagyi csecsebecséket árultak.
PUSZI HAZA
