Xi'an gasztró

2017. november 29. - Mindeközben Ázsiában

Ahogy már említettem a selyemútnak köszönhetően a városban olyan gasztró-kalandra indultunk, amit Borbás Marcsi is megirigyelhetne, persze itt nem csurgott a pálinka vagy a bor, hisz az óvárosban a muszlim negyedben voltunk. Ez viszont nem jelentette azt, hogy a sarki kisboltban nem úgy ismertek volna fel már a harmadik este, hogy csak a sört szedem ki a hűtőből. Meg kell mondjam a kínai sör sokszor egy vicc. A legtöbbnek az alkoholtartalma elég kevés, olyan 3%-os, az íze is szörpike, de ez azért is lehet, mert Kínában bár üzleti célból isznak az emberek, mégsem bírják a piát. Ez abból ered, hogy egy kulcsfontosságú lebontó enzimük hiányzik és így, ha felhörpintenek 2 pohár sört néhányan már rákvörösek lesznek.

Xi’anba érve az első naptól kezdve úgy éreztem, egy másik Kínába léptem és ez volt az első város, ahol azt mondtam, hogy hű ez jó hely! Egy olyan mix van az óvárosban, amit más városokban nem lehet megtalálni. Pekingben az északi és déli konyhát ismertük meg, Luoyangban nem volt semmi olyan különleges helyi étel, leszámítva a sült töltött batyukat (jiaozi) amitől elájultam volna, na de itt azonnal a „hot pot” lett a kedvencem.

A hot pot a „főzd magadnak” elven működik, azaz egy forró leveses fazékba nyomj bele mindent, amit az étterem kínál. A végén a számla is az elfogyasztott falatok pálcikái alapján történik. Sok esetben a pálcikák színe is más, mint pl. a zöldségek olcsóbbak, de a lényeg ugyanaz: van egy alaplé ár és ehhez jönnek a pálcikák árai. Ázsiában már több országban volt szerencsénk kipróbálni ezt a főzést és mindig jó móka volt. Volt hogy utcán állva egy kis kocsira szerelt fazékba tartottuk a pálcikát és lövésünk sem volt mit is eszünk. Volt mikor pl. Malajziában előre főzték és már leszedték a nyársról egy tányérra és úgy tálalták, hogy egy étterem is megirigyelhetné. Azt tudom, hogy életem első hot pot-ja egy kis kambodzsai faluban volt, ahol a helyiek fogták a fejüket, mert nem mertem beledobni a fejessaláta levelet a forró vízbe. Nos igen, a kínai zöldségek közül is elég sok ismeretlen otthon és még az igazi autentikus kínai éttermekben sem mindig kínálják fel, hisz beszerezni lehetetlenség. A lényeg, hogy azért a kínai hot pot az összes eddigi közül nálam mindent vitt.

Az alapja, hogy az asztalra helyeznek egy asztali rezsót, amire rárakják a már forró húslével teleöntött mély fémtálat. Kínában sokszor a tál két részre van osztva, így mindenki úgy főzhet kénye kedve szerint, hogy szereti a csípőset vagy nem. Saslikokra húzott megannyiféle zöldséget, húst, tofut, halakat és mindent, amit el lehet képzelni meg lehet a hot potban főzögetni. Azaz le sem kell ülnie az embernek, ha belép egy ilyen helyre, hisz elsőre nekimegy a hűtőnek és kiszedi a pálcikákra húzott dolgokat, majd leül, vár és ha már bugyog a húsleves lehet beledobálni és főzni.

Ez hatalmas buli és több órán át tart, főleg ha többen vannak. Én minden esetben azt hittem, hogy a mi általunk összerakott kaja halom sok, de rá kellett döbbenem, hogy még a 2 fős kínai párok is háromszor több ételt dobáltak össze, és hát igen, ők a főleg az erősbe. Egy dolgot sajnáltam, hogy itt aztán várhattam a sört, azt nem lehetett kérni csak valami édes levet. Hamar megtanultam viszont, hogy ezt sem hiába isszák, hisz az erős fűszeresre mindenkinek jobban csúszott a kamu fanta.

Xi’anban sok ételt ki kell próbálni, ilyen a birkanyárs, amit faszénen sütnek és cseppet sem rágós. Vagy a kínai burger-nek nevezett "Roujiamo" is totál más Xi’an-ban, valami plusz ízt adnak hozzá, amitől még pikánsabb az íze.

A leghíresebb talán a tészta, amit többféle rizstésztából lehet kiválasztani, feldarabolják, majd mindenféle zöldséget raknak rá, főleg uborkát, van ahol sült tofut és a végén hidegen kapja az ember. Ez ezért koppanás is, mert mikor leül az ember átázva az esőtől és egy meleg tésztára vágyik és ezt kapja, hát csak bámul, mint borjú az új kapura.

A legmurisabb akkor is, az általunk tépkedő levesnek nevezett leves volt. Cetli ide meg cetli oda. Ez valahogy Jégbüfé elven ment Xi’anban is. Reggel úgy indultunk el a városba, hogy ennünk kell valami ételt mert meghalunk, helyette persze beálltunk egy bazinagy igazi gagyi kínai piac forgatagba, így amint kiértünk onnan kb. 1,5 órás kavarda után, azonnal az első helyre kiültünk enni. Látva a helyieket én is mentem cetlit meg bilétát venni, amikor kérdezték mit kérek, mindent bele volt a válaszom. Leültünk és hát röhej, de elkezdtük tenni, amit a többi ember, azaz tépkedni apró darabokra a kenyér féle lepényt. Igazából végig magunkon röhögtünk, mert lövésünk sem volt, hogy ebből mi is fog kisülni. Az biztos, hogy mi nem tököltünk a tépkedéssel, de mellettünk olyan aprólékos tépkedőgyár ment, hogy öröm volt nézni a sok embert, ahogy ülnek és levesbetétet gyártanak. Kb. 20 perc után megjelent egy kis fürge kínai majd elvitte a tányérokat, a bilétákat és hozta a húsleveses, tofus, zöldséges és rizstésztás ázott kenyeres levesünket. Egyébként nagyon jó íze volt az ételnek és bárki megy Xi’anba csak ajánlani tudom, hogy egyen egy tépkedő levest, mert ilyet aztán sehol nem lát majd.

Xi'an igazából olyan, mint egy hatalmas kajapiac, ami kora reggeltől késő estig várja az éhes embereket. Megannyi fűszeres között az illatfelhőben már tényleg nem Kínában érzi az ember magát, hanem egy különleges ízvilágban.