Peking nem mondhatni igazán a „Street Food” Mekkájának, de mégis van két étel, ami nálam azonnal felkerült a listára. Az egyik az egy szendvics, amit a külföldiek előszeretettel neveznek a kínai Burgernek, a másik meg egy tojásos lepény, amit általában inkább kora reggel sütnek csak. A Rou Jia Mo Shānxī tartományból származó szendó, amit legtöbbször korianderrel és mentával fűszerezett darált sertéshúsból készítenek, de van tofuból készített is. A jellegzetessége inkább a tészta, ami egy jól átsült indiai kenyértésztára emlékezteti az embert. A palacsinta igazi nevén: Beijing jianbing. Istenem, na igen azt még most is érzem a számban! Az elkészítését viszont inkább nem írom le, hanem az alábbi videón meg lehet nézni és aki igazán szemfüles, annak sok sikert kívánok az elkészítésben!

A városban van egy utca, ahol aztán mindent meg lehet találni. A Wangfujing Food Alley-ban (ami egyébként a plázasortól indul) a leggusztább ételektől a legdurvább ételekig mindent, de tényleg mindent meg lehet kóstolni. Elég sok étel kuriózumnak számít és nagyon sok mellé szépen ki is rakták már a fotózni tilos táblát. Ennek egyszerű oka van, hisz a nyársra húzott sült csikóhal és a tengericsillagok után már én sem tudtam igazán, hogy éhes vagyok-e még. Viszont érdekességben megtalálni különböző méretben sült skorpiót, mindenféle bogarakat, a korianderes pacalt (ami tényleg finom volt), hatalmas rákokat, gyümölcsös hűsítő italokat és persze mézédes édességeket. Ez a rövid utca inkább emlékeztetett egy turista övezetre, ahova gyorsan be akartak zsúfolni  kb. mindent, amit eladhatnak az idelátogatóknak. Abszolút nem volt meg az a bizonyos autentikus kínai hangulata.

Nem nagy kunszt kitalálni miről híres Peking, hisz mindenki tudja: a pekingi kacsáról. Minden utcasarkon lehet látni, ahogy lógnak a kirakatban a sült szárnyasok.

Végtelen sok kizárólag Pekingi kacsára fókuszált étterem van a városban. A legendás emeletestől a kis puttó büfékig, amikről nem is gondolja az ember, hogy egyáltalán ételt lehet ott kapni. Kínai barátaink egy igazi tradicionális helyre invitáltak meg minket, ha már annyira hiányoltam ugye. Az étterem külsőre nem is hasonlított egy étteremre, hisz körülötte paneltömbök voltak, viszont mikor beléptünk egy hatalmas helyre kerültünk, ahol csomó körasztal várta a vendégeket. Tehát miután beléptünk Kőbánya-Kispest területére, itt kikértünk egy tucat ételt, persze a kacsát is. A kínai kultúrában nagyon fontos szerepe van az étkezésnek, így többféle ételt rendeltünk ki az illemszabály szerint. Igen, itt ültettek át minket egy nagyobb asztalhoz, mert rájöttek, hogy nem fér el egy kicsin az a sok különböző étel.  

Nos, amit igazán tudni kell a kacsáról, hogy itt nem is a húsa a lényeg, hanem a jól átsült finom ropogós bőre. Erre nem is akármelyik kacsa jó, hanem az erre a célra tenyésztett. Az első rész, amit kiszednek ebből a szerencsétlenből, az az állat gégéje, aminek a helyén át levegőt pumpálnak vissza (azt mondják, hogy így tud a zsír leválni). Közben kiszedik a belsőségeket (Jó undi mi? Nekem nem, mert elég sokat téptünk csirkét nagymamámmal gyerekként), majd jól kimossák, megszárítják, összevarrják, kloákájába egy dugót nyomnak és a gégén át vizet raknak bele. A végén pedig egy cukros löttyel megkenik. Persze ezt évszázadok óta követett tradicionális eljárással teszik, mint a sütést is, hisz a kacsákat lógasztva sütik. A sütés minimum ¾ órát tart. Ennek következtében lesz a kacsa pici húsa omlós és a bőre igazán ropogós.

Levesnek körtelevest adtak, ami igazából vízben forralt körte, amihez főzés közben még datolyát és fügét raknak. Ezt a mixet kb. 1,5 órát főzik, leszűrik és ezt a levet (ami kb. tea) levesként tálalják. Helyiek szerint kis mézzel és gyömbérrel elkeverve nagyon jó megfázásra, köhögésre. Nem tudom, hogy nekem ez segített vagy a csodagyógyszer, amit adtak, de a repülős légkondis torokfájásom tényleg elég gyorsan elmúlt ezután a nap után.

Különböző ételek kerültek még elénk. Az étlapokról lehet kérni egész vagy fél sült kacsát, ez ugye attól függ hányan vannak. Ha egészben kéri az ember, akkor a szakács tényleg az ember szeme láttára vágja fel és eredetileg 138 szeletre. Mi fél kacsát kértünk, így már szeletelve tálalták fel, de meg kell hagyni, hogy a mai napig érzem az ízét. Ami érdekesség még, hogy a kacsát kis lepényekbe (sós palacsinta) kell feltekerni, újhagymával és különböző szószokkal. Uh de hiányzik! A végén pedig tányérra kerülnek kisütve a csontocskák is, amiken aztán hús nuku, de mindenki rágja.

Annak viszont mindenki örülhet, hogy Pekingben rengeteg étterem van és így megtalálni minden tartomány ízét. Mivel mi a Yunnan tartományba nem terveztünk menni, így számunkra éppen kapóra jött a hutongunk szomszéd utcájában fekvő kis (Yunnan Restaurant Wángfǔ jǐng) étterem. Ami érdekessége ennek a konyhának, hogy a yunnani konyha totál eltér a pekingitől, hisz Yunnan már Kína legdélibb pontjában van. Az állandó meleg miatt itt már mások a zöldségek, gyümölcsök ugye és hát a rizs! A rizsnek köszönhetően pedig fantasztikus rizstésztát pakolnak az agyagtálas levesbe. Azért itt a sült tofu és a sült virágok voltak a kedvenceim, na meg az ottani sör.

A kínai levesek is említést érdemelnek, mivel a fűszerezésük tényleg egyedülállóvá teszi az ízüket. Aki Kínába készül, csak annyit javaslok tanulja meg ezt a két szót: "láde" (csípős) és "bú láde" (nem csípős). Sok esetben a bú láde is láde, de ehhez hozzá lehet szokni egy pár nap alatt.

A legcukibb cukikat is megtalálni Pekingben, a cukrászdalánctól kezdve:

A csomagolt ételekben, meg hát igen, vannak olyanok, amiket a mai napig nem értek. Ilyen a babkonzerves kukoricás édes cucc vagy a csomagolt hamburger, de van zacskós, egyben sült igazi pekingi kacsa is!

A gőzölt baozi vagy sült jiaozi ételekről meg már ne is beszéljünk. Ezek az alapételek, amiket feltétlenül mindenkinek meg kell kóstolnia.

A kis utcai árustól kezdve a családi büféken át az igazi étteremig, azért sikerült megismerni a helyi konyhát.

Tehát ennyit a pekingi gasztronómiai élményeinkről!

PUSZI HAZA