Bár Laosz az egymillió elefánt országa néven vált ismerté, azért jó tudni, hogy sajnos Laoszban már messze nincsen ekkora populációja az ázsiai elefántnak. Jelenleg kb. 1300 elefánt él már csak Laoszban, amiből közel 500 példány fogságban él. A szabadon élő elefántok száma sajnos évről évre rohamosan csökken a vadászok és az élőhelyük kitermelése miatt. Egyre több területen vágnak ki erdőket, építkeznek, szállodákat húznak fel a vadonba olyan helyekre, amelyek az elefántok számára menedéket jelentettek eddig.

A fogságban élő elefántokat bár elkezdték menteni, de rengeteg helyen élnek még olyan elefántok, akik napi több órán át dolgoznak. Főleg fakitermelésnél, mezőgazdasági területen szenvednek láncra verve. Sok helyen viszont a láncra verést éppen a turizmus végett használják. Nem kell nekünk sem messzire mennünk, hisz a mellettünk lévő Koh Samui szigetén is van nem egy olyan hely, ahol pár elefánt elég durva körülmények között van tartva. Ami azt jelenti sosem értettem azokat a turistákat, akik befizettek x összeget azért, hogy az elefánt hátára szerelt nyeregben üljenek és megtegyenek pár métert az állat hátán. Az állatot meg hajcsár hajtja, van ahol látható a korbács, van ahol inkább csak ordítanak az állat mögött. Sosem fizettünk be ilyen helyre, de többször is láttunk és kb. sírva jöttem el, hogy még az elefánt bébi is ki van láncolva. A láncokat csak akkor veszik le, mikor a turista felmászik és büszkén pózol. Nem is értem miért visznek buszokkal ilyen helyre embereket? Bár biztos menő érzés lehet így elefánton pózolni, de én máshogy viszonyulok ezekhez az állatokhoz. Thaiföldön mintegy 2000 elefántot tartanak cirkuszi mutatványosként különböző parkokban, bizarr körülmények között.

2013-ban majdnem két hónapig kerestem Indiában olyan helyet, ahol elefántot lehetne simogatni! Nem ráülni csak simogatni. Volt egy Lakshmi névre keresztelt elefánt Hampi kellős közepén, aki a helyiek szent elefántja volt. Kész ceremónia volt a fürdetése, hisz a különböző motívumokkal és virágokkal feldíszített elefánthoz csak az idomár mehetett vele a patakba. Aztán jó pénzért mentek mások is és én csak lestem, mikor a szent elefánt láncot kapott és szomorúan elballagott vissza a titkos helyére, ahol ki tudja milyen körülmények között élt. Ezek után nagy kedvem sem volt már olyan helyre menni, ahol kimondottan elefántokat reklámoztak. Nem azt mondom, van Indiában is olyan hely ahol tényleg vadon élnek. Szerencsére mi is pont egy ilyen helyen láttunk egy hím ázsiai elefántot. Éppen már el akartuk hagyni a vadrezervátumot, mikor a dzsippünk megállt és figyeltük ahogy a hatalmas állat élelmet keresett. Nem kell mondamon milyen szuper érzés volt egy teljesen vadon élő elefántot látni! Azon a helyen pont az ellentetjét láttuk mindannak, ami sok helyen megy. Periyar-ban ugyanis még vadon élő tigrisek és elefántok is úgy élnek egy hatalmas területen, ahogy annak lennie kell. Az állatok szabadon vannak és élelmet is maguknak keresnek. Tényleg egy igazi vadrezervátumban lehet ott az erdő mélyén keringeni, ahogy mi is tettük.

Ezt azért volt fontos elmesélnem, mert az én elefántokhoz fűzödő kis szerelmem innen indult el. Itt fogadtam meg ezen a helyen, hogy egyszer közel fogok kerülni hozzájuk, de nem cirkuszban, nem állatkertben és főleg nem fogva tartotva egy láncos helyen.

Luang Prabangban tényleg egymás hegyén hátán vannak a különböző elefántos turákat ajánló helyek. Nehéz volt választani és utána is kellett egy picit járnunk melyik helyre menjünk, ahol tényleg nem ér minket csalódás. A Luang Prabantól pár km-re eső elefánt faluba mentünk egy napra. Szkeptikusan és izgatottan ültem a kis mikróbuszban, ami elvitt minket kora reggel az elefántokhoz. Igen, utoljára a pandáknál voltam ennyire besózva. Nem is értettem, hogy a másik 5 ember hogy képes ilyen nyugalomban ülni. A bizonytalan érzés viszonylag gyorsan elillant, mikor megláttam pár elefántot szabadon kószálni a bejárat és egy étterem között. Simán oda tudtam volna rohanni hozzájuk és tényleg magam sem tudom, hogy tudtam megfékezni magam.

Az elefántokat itt tényleg tiszteletben tartják. Laoszban az elefánt szent állat. A címerükben is három fehér elefánt szerepel. Az elefánt fontos állat a buddhista és a hindu vallásban is. Ezért is érdekes, hogy miért képesek a helyiek éppen az elefántból ekkora hasznot bezsebelni és a turizmus szektorban az állatokat dolgoztatni.

Ezen a helyen első pillanatásra is minden más. Egyedül amikor étkeznek, akkor kapnak a lábukra egy kötelet, hogy ne kavarjanak el mindenhova, de itt sem mindegyik kap, csak aki szeret rosszalkodni! Na de vissza az elejére. Megérkeztünk, és ami szuper volt a helyen, hogy rajtunk kívül egész nap még egy másik kicsi busz volt szintén 6 fővel. Ez azért is fontos, mert összesen 15 elefánt él ezen a helyen. A másik csoportot viszont egyszer láttuk és aztán mentek is a saját kis útvonalukon.

Az egész helynek már első látásra is varázslatos a hangulata, hisz az egész az erdő mélyén terül el, amelyet egy folyó szel ketté . A 15 elefántot Laosz több helyéről mentették és egyik sem olyam hű de fiatal már. Ezért nagyon sok energia kellett megtanítani őket az alap parancsszavakra. Az állatokra nem szerelnek nyerget, ahogy a helyiek mondják ‘howdah’-t , azaz a csupasz hátra kell mászni és így az állaton ülni. Sosem gondoltam volna, hogy egy elefántra felmászni olyan érzés, mintha a Kilimandzsáróra másznék fel. Igaz lövésem sem volt, hogy fog menni. Annyit tudtam, hogy a szőre drótkefés és ajánlott a hosszú nadrág. Miútán megtanultuk a vezényszavakat az egyik elefánton lehetett gyakorolni, persze nem egyedül. Szerintem a legokosabb elefánton gyakoroltunk, hogy senki se legyen ideges. Hihetetlen érzés a háton ülni és a kb a semmibe kapaszkodni. Miután megtanultuk a menetet, elmentünk egy kis csónakkal a folyó menti helyükre, ahol szintén enni szoktak. Másodikként ültem fel az elefántra, de büszkén mondhatom, hogy utolsóként értünk vissza mindketten, mert közben már az idomár is lemászott. Szerintem ennyire lassan egy csiga sem haladt mint mi. Az én elefántom ahogy meglátta a folyót, már a vízben ült. Kifele meg a falnak dörzsölte magát és tolatott a folyóba, ami el kell mondanom elég izzasztó érzés volt a hátán ülve. Ebéd után másik elefántot kaptam, aki szintén szuper arc volt, hisz ameddig a többi haladt előre az enyém kb. úszott a folyóban fejjel előre. Fejjel lefele nyomult a vízben én meg vele egy közös fürdőzésbe. Eszméletlen érzés egy ekkora állat hátán a hideg folyóban megmártózni. Össze-vissza spriceltek minket az orrmányukkal és ahogy elővettük a fürdéshez tartozó kefét, totál megőrültek. Azért tényleg nem semmi leírni, de inkább átélni amit ezek az állatok művelnek ha vízben vannak. Szerintem egyébként a méretükkel nincsenek tisztában hisz úgy játszanak mint valami kiskutya. A parton aztán nem akart elengedni és az orrmányával átölelt. Hihetelen okos állatok és tényleg a szívem szakad meg, ha arra gondolok mennyien szenvednek még az emberi önzőségtől. Az állatok nagyon szabadon stresszmentes környezetben élnek itt. Naponta többször mennek fürdeni, mellette szabadon mászkálnak, sehol sincsen betonfalas kerítés. Sehol sincsen a külső városi zaj frekvenciája, ami megzavarná a nyugalmukat. Ami érdekes, hogy a helyiek az elefántürüléket is hasznosítják. Papírt készítenek belőle, aminek nem, nincsen semmi olyan szaga. Az elefántok főleg bambuszt esznek itt, de imádják a banánt. Amint meglátják már besózva jönnek az ember felé. El kell mondanom mindent banánnak néztek. A fényképezőmet is meg akarták enni. Nagyon vicces állatok meg kell hagyni!

Mivel tudják, merre van az élelmük, így minden reggel mikor kimegy az egyik dolgozó összeszedni őket, már kb. el is indulnak maguktól a kajahelyre. Minden nap reggeli után mennek a dokihoz, aki megvizsgálja őket talptól fülig és a legkisebb horzsolást is azonnal lekezeli. Ez azért egyedülálló mert sok helyen nincsen orvosi ellátás, de itt külön egy állatorvos várja őket minden nap. Egyedül a 2 kicsi elefánt van elkerítve napközben, akik szintén már nem olyan hű de kicsik. Max 3 éves és elég virgonc, hisz a bambuszból épített karámot simán leszereli és magánútra indul. De ilyenkor is elég rászólni, néz és egy tyúk társaságában visszabandukol a karám közelébe. Amit fontos megemlítenem, hogy ezek a mentett elefántok nem egész nap vannak kitéve ennek a programnak sem. Sőt itt a hangsúly nem az embereken van, hanem azon, hogy ha valaki idejön, hogyan tud segíteni rajtuk. Délután már mennek is vissza a saját területükre az erdőbe ahol pihennek és ahol messze vannak mindentől. Egyedül d.e és kora d.u van emberközeli kapcsolatuk, akkor mikor meg kell etetni őket. Folyón átkelés, etetés, fürdetés és etetés kb. ennyi a program de ez éppen elég is. Nekik is és nekünk is. Sok helyen a hangsúly arra megy, hogy az elefántok hátán egy nyeregben ülve akár több kilómétert is lehet kirándulni. Ez sem a legjobb, hisz ha már nyerget raknak rá , akkor a lánc is ott lebeg az ember gondolatában.

Egy nap után mi is kis mahmutok lettünk, azaz idomárok. És bár lehet nem hallgattak a vezényszavakra, mi büszkén kiabáltuk és örültünk ennek a napnak. Egy életre szóló élmény volt és a legszebb helyen, ahol az elefántokat nem bántalmazzák, hanem védik! Ha valaki Ázsiába készül egy dolgot ne feledjen el, nem cirkuszba készül menni!

Puszi Haza!